Vámpírok Világa
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Darren Shan: Vámpírkönyvek
 
Darren Shan: Démonvilág
 
Ennyien jártatok itt eddig:
Indulás: 2006-03-04
 
Az ember
 
Boszorkánymágia tényezői
 
Linkek
 
Riportok
 
Vámpírok és vérszipolyok

Köztünk élnek. Elmegyünk mellettük, mégsem vesszük őket észre. Részben azért, mert nem is akarjuk, hogy létezzenek. Elvagyunk a saját kis kialakított világunkban, és azt gondoljuk semmi sem háborgathat minket. De nem úgy vannak a dolgok, ahogy az emberek szeretnék.

A vámpírok nem olyanok, mint a filmekben, hogy hegyes szemfogaik vannak, a ruhájuk giccses, nagy és ódivatú; a hajuk hátrafésült, és lesimított. Úgy néznek ki első pillantásra, mint bárki más az utcán. Vannak azonban árulkodó jegyei kilétüknek: hosszú köröm. Nem sűrűn vágják a körmüket, mivel használható akár fegyverként is, vagy megtudnak vele kapaszkodni a falban, annyira erős. Csak speciális olló vágja. De viszont embereknek is vannak hosszú körmei, ezért más bizonyítékra is szükség van. A körmük alatt, a köröm szélével párhuzamosan az ujjbegyen egy kis heg található, ami annak ad jelet, hogy meg van vérezve. Ez persze nem feltétlenül igaz minden vámpírra. Van, amelyeket nem az ujbegyeiknél véreztek meg, vagy ha talán mégis ott, akkor már a heg szinte egyáltalán nem látszik. Még árulkodó jel lehet a szag is, bár ez ritkább eset. Táplálkozás közben nem ölik meg áldozatukat, hanem csak kis mennyiségű vért vesznek tőle azután, hogy egy hatásos módszerrel elkábították őket.(Ami akár egy jól irányzott ütés is lehet a fej hátulsó részére),Kis vágást ejtenek a test egy könnyen hozzáférhető részén, mint pl.: Kar , láb, nyak. Általában késsel, vagy a körmükkel teszik ezt meg. A vámpírok képesek olyan gyors mozgásra, hogy akár a víz felszínén is tudjanak mozogni, bár ezt nem bírják valami sokáig, hiszen túl sok erőt felemészt.

Ők ezt  „suhanásnak” hívják. A suhanó sebességet az emberi szem nem észleli. A vámpírok jóval erősebbek is az embereknél. Na jó, ez sem igaz minden vámpírra, de képesek nagyobb erő kifejtésére. A csontjaik is sokkal erősebbek, és edzettebbek.  Az atomjaik miatt azonban erős statikus energiát tudnak előállítani, amivel a fém zárakat egyszerűen ki tudják nyitni. A tükörben látszanak a vámpírok. A vámpír sejtek miatt van az is, hogy a vámpírok egy része  meddő. Egy vámpír átlagosan 500 évet él, de van aki megéri a 800 évet is. A vámpírokat a hűség jellemzi, mind a klán mind az elveik iránt, nem csalnak vagy hazudnak (kivételek mindig vannak) és nemes lelkű, büszke lények, akik szívesebben választják a halált, minthogy elárulják társaikat, vagy cserbenhagyják a klánt. Persze ez csak olyan állítás, minthogy a megszelídített kutya nem harap, szóval nem azt jelenti, hogy feltétlenül mind ilyen.

A vérszipolyok 1293-ban szakadtak el a klántól, részben azért, mert ők úgy tartották, hogy akiből vért vesznek, azt nem szabad életben hagyni, vagyis meg kell ölni az illetőt. A másik ok az, hogy a vérszipolyok nem akartak valakinek a keze alatt lenni. Ők egyenlőnek tartják magukat a klánjuk többi tagjával. Náluk demokrácia van. Külsőleg abban térnek el a vámpíroktól, hogy bőrük bíbor lila árnyalatú, van amelyiknek erősebben,van amelyiknek halványabban,vagy majdnem sehogy; körmük, hajuk, szájuk pedig pirosas.

 

 
Izééé

 
Idő
 
Szóosztó
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Naptár
2025. Július
HKSCPSV
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
<<   >>
 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Szellem világ
 
Plusz
 
Idegen bolygókról idegen lények
 
Az Erő
 
Reklám

 
Zene
 
Riportok
 

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.