A két és fél éves Dániel egy gyönyörű, barna szemű, sötét hajú kisfiú, arcán szívélyes mosollyal. Élete nagy szerelme a víz. Imádja, amikor fürdetik és általában bömbölve fogadja, ha édesanyja kiveszi őt a kádból, hogy megtörülje.
Azon ritka alkalmakkor, amikor Dánielt a tengerpartra viszik, a tenger látványa mindig extázisba hozza. Édesanyja, Greta jól emlékszik arra, mi történt, amikor Dániel Blackpoolnál először megpillantotta a tengert. - Azt hittem, hogy a szeme kiugrik a helyéről, annyira izgatott lett - meséli Greta. - Alig tudta kivárni, amíg ráhúzzuk a fürdőnadrágot. Bár nagyon fel volt dobva,  azt hittem, kicsit el fog bátortalanodni attól, hogy bemenjen a vízbe, életében először.  így aztán azt mondtam neki, hogy megfogom a kezét és majd együtt megyünk be. De a mondatot se tudtam befejezni, mert futott, mint a nyúl, egyenesen a víz felé. Utánarohantam, de azt hittem, hogy a víz szélénél majd megáll. Ő azonban egyenesen beszaladt a tengerbe és hallatlan örömmel elkezdett le-f öl ugrándozni.
Amikor végül is erőszakkal kihozták a vízből, Dániel roppant különös dolgot mondott édesanyjának, aki éppen azzal volt elfoglalva, hogy egy törül-| közővel megszárítsa őt. - Azért kellett bemennem a vízbe, hogy megszülessek - jelentette ki a kisfiú. Greta figyelmét annyira lekötötte az, hogy szárazra törülje a gyereket, hogy nem is nagyon figyelt oda. - Ez igen - válaszolta szórakozóttan, anélkül, hogy különösebben meggondolta volna, mit mond.
- Azért a tenger nem volt ugyanolyan - folytatta
Dániel. - Akkor folyóban voltam. - Greta megint
automatikusan felelt: - Tényleg? És hol volt ez a
folyó, édesem?
- Természetesen a mennyországban - válaszolta
a kisfiú. Greta erre már jobban kezdte hegyezni a
fülét. - Miről beszélsz, kisfiam? - kérdezte. - Hát a
mennyországról-mondta Dániel. -Tudod, az a hely,
ahol a kisfiúk és kislányok élnek, mielőtt megszület
nének.
Greta érdeklődését ekkorra már felkeltette a beszélgetés. - Na és, hol van ez a mennyország? -tette fel a kérdést. - Ott, ahol az a folyó, ahol a születésem előtt voltam - válaszolta Dániel. Fiát hallgatva, Greta percről percre kíváncsibb lett. -Honnan tudod, hogy a mennyországban volt? -érdeklődött. - Itt mindenki így nevezi - mondta erre a kisfiú. - Ti is így hívtátok, amikor ott voltál? -faggatta tovább a gyereket Greta. - Nem - hangzott Dániel felelete. Erre anyukája arról kérdezte, ott milyen nevet adtak neki, de a kisfiú azt válaszolta, hogy semmilyet, csak egyszerűen ott éltek.
Ahogy múltak a hetek, hónapok, Dániel egyre több részletre emlékezett vissza életéről azon a másik helyen, ahol születése előtt lakott. Közel négyéves volt, amikor elmondta anyjának, hogy sok-sok gyerek élt ott és mindannyian jó barátságban voltak egymással. A folyó a terület közepén hömpölygött, és -s amikor valamelyik gyerek számára eljött az idő, hogy megszülessen, odavezették a folyóhoz. Barátai körülállták s a gyerek vagy beugrott a vízbe vagy valaki belökte.
Dániel vissza tud emlékezni arra, amikor rá került a sor. Elmesélte, hogy jó előre megmondták neki, hamarosan el kell hagynia barátait egy időre, mert a földre kell mennie, ahol anyukája és apukája vár rá. Azt is a tudtára adták, hogy barátaival újra találkozhat, amikor majd visszatér oda, hogy ismét
velük éljen.
Dániel azt a furcsaságot is megemlítette, hogy tudja, néhány barátja vele egy időben született és mindannyian már régen tudták, találkozni fognak egymással, míg a földön élnek. Amikor édesanyja megkérdezte, hogy látta-e már valamelyik barátját, Dániel azt válaszolta, még nem találkozott velük. Viszont biztos volt abban, hogy amint találkoznak, nyomban megismerik egymást. Greta ezután arról kérdezte a gyereket, hogy tudja-e a barátai nevét. Dániel erre elmondta neki, hogy a földön mindany-nyian más nevet viselnek. A kisfiú ennek ellenére magabiztosan állította, hogy megismerik egymást a barátaival, ha végül találkoznak.
Dániel azt is elmesélte, hogy amikor eljött az ideje, hogy megszülessen, valaki belökte a folyóba, de ezen kívül másra nem tud visszaemlékezni. Arról is beszámolt édesanyjának, hogy akkor hagyta el azt a helyet, ahol addig élt, amikor bekerült a folyóba. -Ekkor jöttem el hozzád és apuhoz - mondta Dániel.
Greta és férje, Ralph önkéntelenül is elgondolkoznak azon, hogy a kisfiú vajon tényleg emlékszik-e életére azon a helyen, amelyet mi mennyországnak gondolunk. Úgy vélik, szinte lehetetlen, hogy a gyerek maga ötlötte ki ezt a meglehetősen bonyolult történetet. Minden kijelentése nagyon spontánnak tűnt. Dániel illedelmes, figyelmes és komoly kisgye-• rek. - Néha úgy érzem, sokkal bölcsebb nálam -mondja Greta. - Tudom, hogy furcsa, de néha olyan a pillantása, hogy azt érzem:  annyi minden van ezekben a szemekben, amit ez a gyerek el akar nekem mondani.